=

Programok

A Bodies kiállítás második felvonása Magyarországra érkezett

„Testünk a legfontosabb tulajdonunk. Bonyolult és összetett szerkezet, mely sokkal komplexebb, mint bármilyen számítógép, amelyet az ember napjainkig megalkotott. Sokan nincsenek tisztában azzal, hogyan működik az emberi szervezet, mi tesz bennünket beteggé –, mire van szükségünk a túléléshez, mi pusztíthat el és mi újíthatja meg bensőnket.” – Bodies kiállítás

Bodies kiállításA Bodies 2 nevet viselő Bodies kiállítás második felvonása – melynek első részét már évekkel korábban bemutatták itt Magyarországon – hazánkba látogat. A már akkor is nagy visszhangot és sokakban felháborodást keltő Bodies kiállítás új technikával bővített formában visszatér. A Bodies kiállítás második része a Vam Design Centerben tekinthető meg július 31-ig.

A Budai várban is sok program közül választhat!

A testünk megismerése iránti vágy történelmi szempontból is igen mélyen gyökeredzik. A Bodies kiállítás a látogatók számára lehetővé teszi, hogy elmélyedhessenek az emberi test csodájában. Bár a Bodies kiállítás rengeteg új, tudományos igényű információval szolgál, mégis élményt jelent minden korosztály számára.

Bodies kiállításA Bodies kiállítás látogatói a kiállításon végighaladva összesen 11 egész testet és 190 egyéb szervet vagy szervrendszert tekinthetnek meg. Minden teljes feltárt test célja, hogy bemutassa egy- egy anatómiai rendszer felépítését és szemléltesse, hogy annak mi a szerepe életünkben, illetve milyen kapcsolatban áll a szervezet egészével. A teljes testekből készült preparátumok mellett bemutatásra kerülnek különböző egészséges és beteg szervek is, szabad szemmel felfedezhető elváltozásokat is megtekinthet a látogató. A Bodies kiállítás célja, hogy pótolja az emberi testtel  kapcsolatos tudásunk hiányosságait, és megmutassa mindazt, ami korábban csak az orvosi szakma képviselői számára volt hozzáférhető.

Ha egy izgalmas és mégis tanulságos és érdekes kiállításra szeretne ellátogatni, ajánljuk a Bodies 2-t. Jegyeket a TicketPro és az Eventim hálózatában is lehet vásárolni, valamint a Bodies kiállítás bemutatkozó oldalán: www.bodies2.hu –n. Érdemes időpontot foglaltatni, mert a nagy érdeklődés miatt akár több órás sorban állásra is számítani kell.  

Címkék: , ,