=

Programok

Az ideális rendezvényhelyszínt keresi?

Legyen szó ballagásról, esküvőről, születésnapról vagy céges összejövetelről, a megfelelően kiválasztott helyszín az egyik legfontosabb tényező a különféle események lebonyolítása során. Ha egy hangulatos rendezvény megszervezésébe fogunk, nagyon fontos több szempontot figyelembe véve kiválasztanunk, hogy hol szeretnénk tartani.

Vegyük számításba, hogy hány vendég érkezik majd, és a helyszín kijelölésekor pontosan nézzünk utána az adott vendéglátóhely befogadóképességének. A jó helyszín könnyen megközelíthető, van mód a parkolásra, és minden szakhatósági előírásnak megfelel, valamennyi engedéllyel rendelkezik. Fontos, hogy igényes, jó állapotban lévő helyet válasszunk az általunk megrendezni kívánt esemény lebonyolítására, ahol meghívott vendégeinkkel együtt remekül érezhetjük magunkat, mégpedig kellemes, szép környezetben. Ha a helyszín, ahol a rendezvényt tartjuk, kifogástalan, akkor jó eséllyel sikerül pompásan maga az összejövetel is.

Ha már mind együtt vagyunk az igényes, szép helyszínen, már csak néhány, ámde annál lényegesebb tényezőt kell figyelembe vennünk. Mit ér egy ballagás, egy születésnap vagy egy céges rendezvény finom ételek nélkül? Kevés közösségi program tud olyan kellemes és jóleső lenni, mint egy hangulatos ebéd vagy vacsora isteni fogásokkal.

A Bajai Halászcsárda Budapesten kínál módot arra, hogy vidékies hangulatú, ideális környezetben, finom ételeket fogyasztva tehessünk emlékezetessé céges összejöveteleket, családi rendezvényeket. Az étterem és a kerthelyiség nyújtotta lehetőségek egyaránt remek választásnak bizonyulnak, bármilyen eseményről legyen is szó. A szép környezet és a színvonalas kiszolgálás hozzájárulnak ahhoz, hogy az együtt töltött nap, esetleg este felejthetetlen élménnyé váljon. A hangulatos, családias halászcsárda optimális helyszín minden rendezvény lebonyolítására, és igény szerint akár élő zenével is emelhető a hangulat. Ki ne örülne egy szép helyen, barátai vagy családtagjai társaságában elfogyasztott, ínycsiklandozó halászlének? Halászcsárdánk étlapján azok a vendégeink is megtalálhatják a kedvükre való fogást, akik kevésbé szeretik a halételeket.

Ha ideális helyszínt keres egy kellemes, igényes rendezvényhez, mi tudjuk a megoldást! Tájékozódjon weboldalunkon, a www.bajaihalaszcsarda.hu-n, és kérdéseivel, asztalfoglalási igényével keressen fel minket a 06/1-275-5245-ös telefonszámon, vagy a bajaihalaszcsarda@gmail.com e-mail címen!

Ajánlott Cikkek