=

Lélek

Kisállat hamvasztás Baranya, Tolna és Somogy megyében

A háziállatok családunk részévé válnak az évek során, hiszen ellátnak minket szeretetükkel, barátságukkal és odaadásukkal. Éppen ezért nagyon nehéz, amikor kutyánk vagy macskánk megöregszik, és közeledik az elkerülhetetlen. Ám halandóságukból adódóan ilyenkor semmit nem tehetünk, csak átvészelni a fájdalommal és veszteséggel járó időszakot. Sokan ilyenkor próbálnak minél humánusabb módon búcsút mondani kedvencüknek, hogy azok méltóan hagyhassák el az evilági létet. Nekik ajánlatos a kisállat hamvasztási szolgáltatások igénybe vétele, amivel akár kedvencük hamvait is megőrizhetik.

A kisállat hamvasztási folyamatok során egy erre szakosodott cég segít a szakszerű elszállításban, a hamvasztásban, valamint az állattemetőben vagy az urnában való elhelyezésben is. Ez utóbbi esetében számos díszes, különleges urna közül is válogathat a gazdi, akárcsak az emberek esetében, hogy a lehető legméltóbb módon tehesse el kedvence földi maradványait. A kisállat hamvasztás legfeljebb 50 kilogrammos súllyal rendelkező állatok esetén vehető igénybe, és akár kérhető helyszíni hamvasztás is.

Amennyiben kisállata öregszik, vagy csak szeretne tisztában lenni lehetőségeivel, ismerje meg kisállat hamvasztásra szakosodott cégünket! A Pécsi Kisállathamvasztó egy nagy múltú állathamvasztó, amely Baranya, Tolna és Somogy megyékben szakszerű kisállat hamvasztási szolgáltatásokat biztosít szakszerű elszállítással, megfizethető árakon. Cégünkkel lehetősége van elkísérni kedvencét végső útjára, és akár jelen lehet a hamvasztási folyamatok során. Azok elvégzése után urnában helyezzük el kedvencét, és biztosítjuk a biztonságos és szakszerű hazaszállítását is.

Ha szeretne többet megtudni pécsi kisállat hamvasztásra szakosodott cégünk tevékenységéről, szolgáltatásairól és árairól, kérjük, látogasson el a www.kisallathamvaszto.hu internetes címre, ahol teljes képet kaphat vállalkozásunkról. Amennyiben felvenné velünk a kapcsolatot, megteheti weboldalunkon található űrlapunk segítségével és a 06-30-3304782-es telefonszámon.