=

Anyaság

Segítség, fogszabályzó kell a gyereknek!

Természetesen minden szülő a legjobbat akarja a gyerekének, azt szeretnénk, ha szép és egészséges lenne, és minden olyat megkapna, amire nekünk nem volt lehetőségünk. Szerencsére ma már számos eszköz áll rendelkezésünkre a rendezetlen fogak helyreállítására, a fogszabályozásra, mely makulátlan és egészséges fogsort eredményez. Való igaz, ez egy igazán időigényes folyamat, de végeredményben mindenképpen megéri, ha úgy érezzük, szükség van rá.

Ma már nem ciki, nem „gáz” és nem is fájdalmas a fogszabályzó viselése. Ha a fogorvos megállapította, hogy szükséges a fogszerkezetet rendezni, érdemes olyan fogászati klinikát választani, mely megbízható, professzionális és esetleg garanciát is vállal. A fogszabályzó felhelyezése rendkívül precíz, aprólékos folyamat, ahol nagyon nagy figyelmet és szakértelmet igényel magának az, hogy miként helyezi el a szerkezetet, valamint az alany szájüregének és fogazatának védelme is igen összetett folyamat.

Ha gyermekünk e procedúra elé néz, azt mindenképpen együtt tesszük vele. Ugyanis nem csupán a felhelyezéskor szükséges a fogászatra ellátogatni, de bizonyos időközönként vizitre van szükség. Ilyenkor kicserélik a huzalokat és a gumikat, melyek a szerkezet stabilitását hivatottak kezelni. Ilyen vizitekkor meghúzhatják a drótokat is, hogy hatékonyabban rendeződhessenek tovább a fogak. Az esetleges panaszokkal ekkor kell előállni, mert a fogorvos azonnal tud reagálni rájuk. Szülői ráhatás szükséges még az étkezések utáni fogmosások elvégzéséért. Hajlamosak ugyanis a gyerekek ezt félvállról venni, és kihagyni a napi rutinból.

A fogápolás még fontosabb, ha gyermekünk fogszabályzót visel, megragadnak az ételmaradékok a szerkezeten, ez pedig szájképe romlásához vezet. Fontos még az is, hogy a fogszabályozó tappancsait magára a fog felszínére ragasztják rá, így a körülötte lévő fogfelszín tovább sárgásodhat, míg a tappancsok által elfedett terület fehér marad.

A fogszabályozás tehát egy olyan folyamat, mely akár évekig is elhúzódhat, de mindenképpen szükséges a szülői támogatás és ottlét a gyermek mellett. Érdemes továbbá megfelelő fogászati klinikát választani, ahová gyermekünk is szívesen jár el. Ilyen fogászat Budapesten a Mammut Fogászat, amely Budapest egyik legkorszerűbb és legjobban felszerelt klinikája. Látogasson el weboldalunkra a www.mammutfogaszat.hu címen, és győződjön meg róla testközelből! Ha a fogszabályozásról bővebb információra volna szüksége, hívjon minket a +36 70 615 0021 vagy a +36 1 789 8787-es telefonszámaink egyikén!

Ajánlott Cikkek